Hogyan pályázz meg cégen belüli állásokat?

A karrierépítés nem mindig kifelé vezet. Egy jól megválasztott belső pozícióváltás ugyanúgy hozhat új kihívásokat, nagyobb felelősséget és szakmai fejlődést, mint egy teljes állásváltás. Ezekre figyelj, ha házon belül lépsz.

Nyár végén járt nálam egy ügyfelem, aki már majdnem beadta a felmondását.

Logisztikai pozícióban dolgozott, tele volt ötletekkel, ambícióval, de ezekből a gyakorlatban semmi nem valósult meg.

Minden projekt elakadt, végtelen egyeztetésekbe fulladt, döntések nem születtek. Egy idő után úgy érezte: meg van kötve a keze, és ha itt marad, mentálisan teljesen ki fog égni.

Pedig a cég alapvetően jó volt. Szerette a csapatot, korrekt volt a vezetője, a környezet stabilnak tűnt. Nem a hely volt rossz – a szerep volt szűk.

Ezért azzal kezdtük a közös munkát, hogy megnéztük van-e esetleg a cégen belül olyan pozíció, ahol nagyobb mozgástere, felelőssége és hatása lehetne.

Volt. Egy vezetői állás, amire addig nem is gondolt komolyan.

Felépítettünk egy pozícióra szabott önéletrajzot, írt egy világos, határozott motivációs levelet, amiben nemcsak arról beszélt, mit csinált eddig, hanem arról, mit szeretne megvalósítani. Az interjúra nagyon komolyan felkészült és konkrét elképzelésekkel érkezett.

A személyes meghallgatáson a tulajdonos reakciója mindent elmondott: „Nem is gondoltam, hogy ennyi jó ötleted van.”

Természetesen megkapta az állást. Október végén már azzal hívott, hogy minden oké, rendkívül hálás, hogy ezt a házon belüli lehetőséget nem szalasztotta el. Végre sokkal nagyobb mozgástere van, és még csak váltania sem kellett ahhoz, hogy újra a helyén érezze magát.

Nem mindig a cégváltás a megoldás

Egy életet egyetlen cégnél lehúzni nem a legjobb stratégia. Ügyfeleimnek is azt tanítom, hogy 5-8 évente célszerű kimozdulni egy pozícióból, munkahelyet váltani, új tapasztalatokat szerezni, mert egyszerűen jobban fog értékelni a munkaerőpiac.

Ha ugyanazt a 20 évet 3-4 munkáltatónál (ráadásul picit ismertebb cégeknél) futod végig, akkor helyből vonzóbb jelöltnek tűnsz, nem csak az adott cég specialistája maradsz. De csak azért nem kell váltani, hogy az önéletrajzod jobban fessen.

Ha alapvetően jól érzed magad egy munkahelyen – stabil a vállalat, jó a kultúra, megbecsülnek, korrekt a vezetés –, akkor ez önmagában komoly versenyelőny számodra. Ilyenkor érdemes első körben megnézni a belső lehetőségeket.

Egy jól időzített belső váltás:

  • szakmailag ugyanúgy előrelépést hozhat,
  • nagyobb felelősséget adhat,
  • új tanulási ívet nyithat,
  • és gyakran fizetésben is szintlépést jelent.

Egy fontos szabály van:

A belső pályázatokat is ugyanolyan komolyan kell venni

Sokan ott rontják el, hogy azt gondolják: „Úgyis ismernek, majd csak átvesznek.”

Nem fognak.

Egy belső pozícióra pontosan ugyanúgy kell készülni, mint egy külső állásra:

  • kell egy jól megírt, pozícióra szabott önéletrajz,
  • kell egy erős LinkedIn-profil,
  • tudnod kell, miért akarsz váltani, mi motivál a váltásban,
  • tisztában kell lenned az erősségeiddel,
  • fel kell tudnod mutatni hard skilleket, friss, modern tudást, elvégzett képzéseket,
  • és alaposan fel kell készülnöd az interjúra.

Egyik ügyfelem például a cég lengyelországi szervezetéhez szeretett volna átmenni. Remote állás lett volna, szakmai előrelépést, magasabb fizetést ígért, ráadásul a főnöke be is ajánlotta. Ügyfelem gondolta, hogy a beszélgetés egy “social – nice to have” beszélgetés lesz. De nem. Egy nagyon komoly kétórás interjú volt, amire egyáltalán nem volt felkészülve. Sem szakmailag, sem hozzáállásban. Sokkolta a helyzet. És hiába támogatta a még a vezetője is, mégsem kapta meg a vágyott pozíciót.

Egy belső váltás pont ugyanannyi energia befektetést kíván tőled, mintha egy másik céghez mennél.

Ne feledd: az önéletrajzod az elbírálásnál egy kupacban lesz a külsős jelöltekkel. A döntéshozót pedig nem az érdekli, hogy „belsős vagy-e”, hanem az, hogy ki a legalkalmasabb az állásra.

És mi a helyzet a fizetéssel?

Ha azért pályázol belső pozícióra, mert felfelé szeretnél lépni és többet szeretnél keresni, akkor még tudatosabb építkezésre van szükség.

Ez azt jelenti, hogy célszerű bevállalnod plusz projekteket, láthatóvá kell tenni az eredményeidet, kapcsolatokat kell építeni házon belül – vagyis láthatóvá kell tenned magad, és nem az utolsó pillanatban észbe kapni.

Az előrelépés – legyen az belső vagy külső nem szerencse kérdése, hanem stratégia.

Mikor szólj a vezetődnek?

A leggyakoribb kérdés a belső állásokkal kapcsolatban, hogy hogyan lehet úgy házon belül lépni, hogy az aktuális vezető ne tegyen keresztbe?

Sokan félnek attól, hogy ha kikacsingatnak, elveszítik a bizalmat a főnökükkel. Esetleg elkezdik őket kimenedzselni. „Szóljak a HR-esnek előbb?”,  „Vagy szóljak rögtön a vezetőnek?”- Ugye nem is olyan egyértelmű a helyzet.

A válasz pedig egyszerű: folyamatos, őszinte kommunikáció.

Jó esetben évente több értékelő beszélgetés is van a cégednél, ahol te is elmondhatod, hogy érzed magad, mik a terveid, milyen feladatok érdekelnének jobban, miben szeretnél fejlődni és mi a következő célod a karrieredben.

Ha van egy konkrét célod – akár fizetésemelés, akár pozícióváltás, kikérheted a vezetőd tanácsát, hogy mit kellene esetleg ehhez tanulni? Milyen lehetőségek vannak a szervezeten belül az előrelépéshez?

A legjobb mindig az, ha adsz lehetőséget a vezetődnek, hogy tudjon konstruktívan reagálni. Tud-e neked esetleg egy másik pozíciót felajánlani, vagy egyáltalán mi az, amivel ő saját hatáskörében tud támogatni.

Ha megvan ez a folyamatos kapcsolat és őszinteség, akkor egy épp adódó belső álláslehetőségnél sem kell majd titkolóznod. Bátran elmondhatod a főnöködnek, hogy szeretnél házon belüli pályázni. Ha bevonod, esélyt adsz neki arra, hogy támogató szerepbe kerüljön, ne ellenfélbe. Sok esetben még referenciát is ad, vagy segít az átmenetben.

Vannak cégek, ahol kifejezett szabály, hogy a vezetők nem vadászhatják le egymás embereit. Ilyenkor első körben nekik kell egymás közt egyeztetniük, ha jön egy belső jelölt. Ha te előre felkészíted a vezetődet, nem fogja soha hátbatámadásként érni egy ilyen szituáció.

Ha mindennek ellenére te úgy érzed, hogy a főnök akadályoz a továbblépésben – nem enged át másik területre, megfúrja a belső pályázataidat, nem támogat semmiben, akkor az is egy válasz. Ilyenkor nincs más választás, váltani kell.

Miért töltenél el egy nappal is többet egy lehúzó szervezetben?

Nálad legyen az irányítás

A karrieredben egyetlen biztos pont van: te.

Ha nem te döntesz, majd dönt helyetted a rendszer, a főnököd, a cég érdeke. Így lesz az emberből alulfizetett, frusztrált, kiégett munkavállaló.

Legyen nálad a GPS! Tudd, hova akarsz eljutni, és tudd, milyen lépések kellenek hozzá – akár házon belül, akár azon kívül.

És ne feledd: minden váltás egy jó önéletrajzzal indul!
Ha szeretnéd megtanulni ütősen bemutatni a szakmai értékedet, tudatosan tervezni és magabiztosan pályázni belső (vagy külső) pozíciókra, akkor gyere és csatlakozz a következő ingyenes, online mini-tréningünkhöz. Itt lépésről-lépésre megtanítjuk, hogyan épül fel egy meggyőző Gerilla Önéletrajz, ami valóban támogatja az előrelépésedet akár házon belül, akár új irányba indulnál.

👉 A workshop részleteit és a jelentkezést itt találod.A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.Várunk szeretettel!

Sok sikert kívánok a karrierterveidhez!

A szerzőről

Picture of Tihanyi Gabriella

Tihanyi Gabriella

Tihanyi Gabriella a Mentor Klub senior karrier-tanácsadója több, mint 20 éves HR szakmai tapasztalattal rendelkezik. Dolgozott multinacionális cégnél, magyar nagyvállalatnál, az állami szférában és a KKV szektorban is. Többek között az Erste Bank HR vezetőjeként is találkozhattál a nevével. Emberi erőforrás szakon végzett közgazdász, karrier-tanácsadó és karriercoach, munkajogi szakokleveles tanácsadó, akkreditált nemzetközi DISC – TTI tanácsadó, Bardo Extrém Coach. Rendszeres előadó konferenciákon és karriernapokon. Meghívott előadó az InnovationLab, a BBJ és a HR Maraton konferenciákon és karriernapokon.

Szólj hozzá

Fontos a fejlődés számodra?

Lépj szintet a Karrier Hack módszer segítségével!

Ismerj meg egy újfajta karriertervezési módszertant, amellyel minden eddiginél gyorsabban érheted el karriercéljaidat! Végre tisztán láthatod, hogy mi az az értékes tudás, ami kiemel téged az álláspiacon.

akkor gyere és csatlakozz az ingyenes, élő, online előadásomhoz!

POCSÉK MELÓBÓL JÓL FIZETŐ ÁLOMMUNKÁBA

Ha Te is úgy érzed, nem látod a teljes képet, nem látod át a trendeket, csak azt tudod, hogy ami eddig ment, az már valahogy nem működikelveszettnek tűnnek a lehetőségek, vagy épp most keresnél új utat, de fogalmad sincs merre indulj – ez a webinár Neked szól! Végre tisztán láthatod, hogy mi az az értékes tudás, ami kiemel téged az álláspiacon.

akkor gyere és csatlakozz az ingyenes, élő, online előadásomhoz!

Gerilla Mentor Klub | 1094 Budapest, Márton utca 37. | Ügyfélszolgálat: 06-20-779-3373 | ÁSZF  | ANY |
Felnőttképzési tevékenység nyilvántartásba vételi száma: B/2021/000560 |
Felnőttképző engedély száma: E/2022/000028