Ha rákattintottál erre a cikkre, akkor a toxikus munkakörnyezet fogalma talán számodra sem csupán egy szakkifejezés a tankönyvekből…
Pályafutásom során én magam is megtapasztaltam, milyen egy mérgező kollégával vagy vezetővel együtt dolgozni, és sajnos hétről hétre látom az hozzám forduló ügyfeleken is, hogy milyen romboló hatással tud lenni az ember önbecsülésére.
Álomállásból rémálom
Nemrég konzultáción járt nálam egy 40 év körüli hölgy. Már a belépésekor látszott rajta a mély fásultság és a teljes önbizalomhiány.
Alig fél évvel ezelőttig élete álommunkahelyén dolgozott. Imádta a feladatait. Remek volt a csapat. A fizetésével is maximálisan elégedett volt. Mígnem egy napon megérkezett az új vezetője, és a megszokott világ egy csapásra összeomlott.
Az álomállásból alig pár hét alatt valódi rémálom lett. Az új főnöknek ugyanis semmi nem volt elég jó.
Az átgondolt prezentációkat és a kreatív ötleteket élből visszadobta.
Az évek óta működő folyamatokban csak a kivetnivalót kereste.
A legapróbb hibákon is hetekig rugózott.
És ahogy az lenni szokott, ügyfelem a folyamatos nyomás, a kiszámíthatatlanság és a szorongás miatt persze egyre többet is hibázott. Egy idő után már minden nap gyomorgörccsel ment be az irodába, azon aggódva, vajon ma mibe fog belekötni a főnök…
A történet vége elkerülhetetlenül az elbocsátás lett. Ügyfelem kapott egy korrekt végkielégítést, és végleg elbúcsuzott a cégtől.
Ez volt 5 hónapja, és még mindig nincs abban a lelki állapotban, hogy magabiztosan, csillogó szemmel végigcsináljon egy állásinterjút…
Neked is ismerős helyzet? Esetleg épp azon töprengsz, hogy talán a Te főnököd is toxikus?
Hogyan vedd észre, hogy mérgező főnökkel van dolgod?
Sokan összekeverik a szigorú, eredményorientált vezetőt a toxikus főnökkel. Pedig a különbség óriási:
Míg a szigorú vezető magasra teszi a lécet, de fejleszt, a toxikus vezető szisztematikusan leépít.
Íme a 3 legszembetűnőbb figyelmeztető jel:
1. Mindent túlellenőriz, és a jelentéktelen apróságokba köt bele
Nem az számít, hogy elvégezted-e a feladatot, vagy milyen lett az eredmény. A toxikus főnök a legkisebb részleteken akad fenn. Nem pusztán mikromenedzsel, de a legapróbb, teljesen lényegtelen apróságokért is képes keresztre feszíteni.
- Példa a való életből: Nem a javaslatod tartalmára reagál, hanem abba köt bele, hogy miért kékre színezted a cellát az Excelben zöld helyett, vagy miért nem a neki tetsző betűtípust használtad. Ez a viselkedés nem a minőségről szól, hanem a kontrollról.
2. Ellopja az elismerést, de a hibát rád tolja
A toxikus vezető mellett a sikereidnek nincs gazdája. Pontosabban egyetlen gazdája van: ő maga.
- Példa a való életből: Kidogozol egy komplett projektet, éjszakázol a prezentációval, majd a vezetői megbeszélésen a főnököd saját ötleteként adja elő az egészet, és egyetlen szót sem szól a te munkádról. Viszont ha bármi pici porszem kerül a gépezetbe, az azonnal a te hibád lesz. Téged soha nem dicsér meg, csak becsmérel és lehúz.
3. Nem a munkádat bírálja, hanem téged bánt
A jó főnök arról beszél, hogyan lehetne jobb a feladat. A mérgező főnök téged, mint embert támad.
- Példa a való életből: Ahelyett, hogy azt mondaná: „Ez a kimutatás pontatlan lett, nézzük meg újra a számokat”, így fogalmaz: „Te mindig figyelmetlen vagy. Itt dolgozol évek óta és még mindig nem megy? ”. A visszajelzései nem fejlődésedet szolgálják, hanem szorongást és kirekesztettséget keltenek.
Miben más egy határozott vezető és egy toxikus főnök?
Az empátiára való képességben.
- A határozott, célorientált vezető kérhet sokat, adhat kemény visszajelzést, számon kérhet és magas elvárásokat támasztható. Ettől még lehet kiváló vezető, mert ha hibázik, képes beismerni, és tud bocsánatot kérni. Érdekli a csapata jólléte.
- A toxikus vezető ellenben soha nem kér bocsánatot. Nincs benne szemernyi empátia sem. Ami neked valós probléma, emberi nehézség vagy túlterheltség, az szerinte csupán „hiszti”, gyengeség vagy alkalmatlanság.
Mit tehetsz a toxikus főnök ellen?
Egyetlen dolgot: minél előbb otthagyod!
Ne várd meg, amíg teljesen kicsinál!

Nemcsak a toxikus helyzetekben, de gyakorlatilag minden szituációban a legjobb stratégia mindig az, hogy a saját befolyásolási körödben maradsz.
Mi a különbség az Érdekeltségi kör és a Befolyásolási kör között?
Gondolj a helyzetedre úgy, mint két egymásban lévő körre:
-
A külső kör az Érdekeltségi kör: Ide tartozik minden olyan dolog, ami hatással van rád, amivel foglalkozol, de közvetlen ráhatásod nincs. Ilyen például az, hogy a főnöködnek milyen a személyisége, milyen hangulatban jön be reggel, kit dicsér meg, vagy milyen igazságtalan döntéseket hoz.
-
A belső kör a Befolyásolási kör: Ez az a terület, ahol a döntések, lépések és reakciók kizárólag tőled függnek.
Mi történik, ha túlságosan az érdekeltségi körben maradsz?
Ha az energiádat arra pazarolod, amit nem tudsz megváltoztatni – folyton a főnököd viselkedésén rágódsz, rajta bosszankodsz, és abban reménykedsz, hogy majd megváltozik –, akkor a befolyáolási köröd szép lassan beszűkül. Úgy érzed, gúzsba vagy kötve, megszűnik a mozgástered, tehetetlen áldozattá válsz, és szép lassan kihuny a fény a szemedből.
Hogyan növelheted meg a befolyásolási körödet?
Ha a fókuszt áthelyezed oda, amire valóban van hatásod, a befolyásolási köröd elkezd növekedni, és visszanyered az irányítást az életed felett.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
-
Frissíted az önéletrajzodat és a LinkedIn profilodat,
-
Elkezded felkutatni a neked való álláslehetőségeket,
-
Eljársz interjúzni,
-
Tanulsz, fejleszted magad,
-
Meghúzod a határaidat a munkahelyeden, és mentálisan felkészülsz a váltásra.
Arra nincs semmilyen befolyásod, hogy a főnököd milyen jellemmel bír. Ne pazarold az idődet és a mentális energiádat arra, hogy reménykedsz, vársz, vagy próbálsz még jobban teljesíteni.
Egy mérgező főnök mellett a túlteljesítés sem lesz elég jó, és ma már senkinek nincs luxusa arra, hogy egy toxikus munkahely után 4-5 hónapig regenerálódjon és építgesse a romokban lévő önbecsülését.
A befolyásod arra terjed ki, hogy kilépsz a mérgező kapcsolatból.
Tudom, hogy ez nem mindig könnyű. Új munkát találni idő, energia és fel kell rá készülni. De hidd el, hogy minél előbb elkezdesz állást keresni, annál kisebb lelki és anyagi kárral úszod meg a helyzetet.
Hajrá, sok sikert és inspiráló, szuper vezetőket kívánok Neked!
Szeretnél végre olyan munkahelyen dolgozni, ahol megbecsülnek és meg is fizetnek?
Ha úgy érzed, itt az ideje kezedbe venni az irányítást és továbblépni, tarts velünk a következő ingyenes, online Gerilla Önéletrajzíró webináron!
Az előadáson lépésről lépésre megmutatjuk:
- Hogyan építs fel egy olyan profi pályázati anyagot, ami kiemel a tömegből,
- Hogyan nyerheted vissza a magabiztosságodat az álláskeresésben, és
- Hogyan találhatsz olyan munkahelyet, ahol újra értékelni fogják a szaktudásodat.
👉Kattints ide, iratkozz fel az ingyenes, online előadásra! Tedd meg az első lépést a váltás felé most!












