A mennyiség vagy a minőség számít az álláskeresésben?

Ki fog előbb elhelyezkedni? Aki naponta bead 30-40 pályázatot, vagy aki csak néhány, gondosan kiválasztott pozícióra jelentkezik, személyre szabott önéletrajzzal és motivációs levéllel? Melyik stratégia működik jobban: mennyiség vagy a minőség? A válasz talán meglepő: önmagában egyik sem.

Nemrég tettem le a telefont egyik ügyfelünkkel. Zoltán nemrég csatlakozott a Mentor Klubhoz, mert három hónap alatt közel 80 pályázatot adott be eredménytelenül. Minden este órákat töltött állásportálokon, folyamatosan küldte az önéletrajzát, mégis alig kapott visszajelzést. Most, hogy átnéztük a jelentkezéseit, gyorsan kiderült a probléma: szinte kottára ugyanazt az önéletrajzot küldte mindenhová.

Projektvezetőnek, értékesítőnek, ügyfélkapcsolati munkatársnak és operációs pozíciókra is ugyanazzal az anyaggal pályázott.

Azt hitte, hogy a mennyiség majd megoldja a problémát, de nem oldotta meg.

A „szórjuk meg a piacot” korszaknak vége

Régebben sok álláskeresőnél működött az a taktika, hogy ha száz helyre jelentkezik, biztosan kiesik belőle egy-két állásajánlat.

Ez sokáig így is volt.

5 évvel ezelőtt még a munkavállalók diktáltak. Voltak szakmák – és nem csak a klasszikus hiányszakmák –, ahol konkrétan az volt a munkáltatók mondása, hogy „aki írni-olvasni tud, már fel is vettük”.

2026-ban azonban egy teljesen más piacon vagyunk.

Az, hogy egy összedobott önéletrajzot enterezel mindenhova, már nem opció.

Illetve kipróbálhatod, de ennek az eredménye:

  • alacsony válaszadási arány,
  • nulla interjú behívás,
  • egyre növekvő frusztráció,
  • és az az érzés, hogy „senki nem akar engem”.

Pedig erről szó nincs, csak az álláskeresés már nem pusztán számháború.

A sikeres elhelyezkedéshez három dolog kell:

• kellő számú pályázat,
• célirányos jelentkezés,
és gyors reagálás.

Most olyan időket élünk, amikor nem elég jól pályázni, gyorsnak is kell lenni.

Egy-egy álláshirdetésre néhány nap alatt több száz jelentkezés is érkezhet. Köztük sok jó pályázóval.

A cégek ezért gyakran már az első héten elkezdik az interjúztatást, sőt sokszor le is zárják a hirdetést.

Vagyis ma már nem lehet csak úgy „csinálgatni” az álláskeresést.

A lényeg: a rendszer

A sikeres álláskeresés pontosan úgy működik, mint egy jól felépített edzésprogram.

Nem attól leszel formában, hogy egy nap hatszor lemész a konditerembe. És attól sem, hogy havonta egyszer nagyon komolyan veszed. A rendszeresség hozza az eredményt. Pontosan ez igaz az álláskeresésre is.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

1) Az álláskeresés legyen a munkád!

Ha jelenleg nincs állásod (és jelentősebb anyagi tartalékod), akkor az álláskeresést főállásként kell kezelni. Vagyis a napi 6-8 órádnak úgy kellene kinéznie, hogy reggel felkelsz, odaülsz a géphez és pályázati kiírásokat keresel, cégre és pozícióra szabott önéletrajzokat írsz, állásinterjúra készülsz, fejleszted magad, tanulsz… pont mintha egy irodában dolgoznál.

2) Adj be elegendő számú pályázatot!

A túl kevés és a túl sok jelentkezés egyaránt hiba. Legyen egyensúlyban a mennyiségi és a minőségi oldal is: ha aktívan keresel munkát, havi 15-20 releváns pályázat reális cél lehet. Miért nem 30-40 vagy több? Mert a mennyiségen túl a minőség is számít. Márpedig havi 15-20 pályázatnál többet minőségi módon nem igazán lehet végigvinni.

3) Legyen ütős az önéletrajzod!

A CV-d legyen professzionális: cégre és pozícióra szabott. Megfelelően kulcsszavazott. Erősségekre és eredményekre fókuszáló. Olyan, amire a munkáltató azt mondja, amit egyik ügyfelemnek mondtak a tegnapi állásinterjún: “ezzel az önéletrajzzal engem kenyérre lehet kenni.”

Hogy néz ki egy állásszerző önéletrajz a valóságban? Gyere és csatlakozz a szerdai ingyenes, online önéletrajzírás workshopunkhoz, és lépésről-lépésre megtanítunk a Gerilla Önéletrajzok titkára. ››

4) Légy jelen LinkedInen is!

Nem lesz elég aktívan pályázni, a sikeres elhelyezkedés ma nagyjából a LinkedInen kezdődik. Ha nem vagy fent LinkedInen, akkor szakmailag nem látszol, és talán el sem jutnak hozzád a legjobb állások. A HR-esek nagyon sok esetben eleve a LinkedInről vadásszák a jó jelölteket. Vagyis nem csak azokkal versenyzel, akik beadják a pályázatukat egy állásra!

5) Fejleszd magad folyamatosan!

A munkaerőpiac gyorsan változik. Azok kerülnek előnybe, akik nem csak állást keresnek, hanem közben építik is magukat. Egy új szakmai tudás, egy digitális készség, AI eszközök ismerete vagy akár egy nyelvtudás sokszor többet ér, mint még tíz elküldött pályázat.

Ha szisztematikusan haladsz előre, követed a saját “elhelyezkedési fitneszprogramodat”, akkor legfeljebb 3-4 hónap alatt te is megtalálhatod azt a munkát, amiben jól érzed majd magad és ahol tisztességesen meg is fizetnek. Gondolj erre mielőtt belevágsz!

Hajrá, sok sikert kívánok Neked!

Szeretnéd tudni, hogy neked milyen irányba lenne érdemes elindulnod? Milyen szakterületeken van ma valódi kereslet? Hogyan építs fel egy működő álláskeresési stratégiát? Gyere és csatlakozz a csütörtök esti ingyenes, online Karrier Hack előadásunkra, ahol megmutatjuk, hogyan találd meg azt a karrierutat, ahol nemcsak el tudsz helyezkedni, hanem hosszú távon is jól kereshetsz és jól érezheted magad. Iratkozz fel itt az ingyenes előadásra!

 

A szerzőről

Picture of Tihanyi Gabriella

Tihanyi Gabriella

Tihanyi Gabriella a Mentor Klub senior karrier-tanácsadója több, mint 20 éves HR szakmai tapasztalattal rendelkezik. Dolgozott multinacionális cégnél, magyar nagyvállalatnál, az állami szférában és a KKV szektorban is. Többek között az Erste Bank HR vezetőjeként is találkozhattál a nevével. Emberi erőforrás szakon végzett közgazdász, karrier-tanácsadó és karriercoach, munkajogi szakokleveles tanácsadó, akkreditált nemzetközi DISC – TTI tanácsadó, Bardo Extrém Coach. Rendszeres előadó konferenciákon és karriernapokon. Meghívott előadó az InnovationLab, a BBJ és a HR Maraton konferenciákon és karriernapokon.

Szólj hozzá

Fontos a fejlődés számodra?

Lépj szintet a Karrier Hack módszer segítségével!

Ismerj meg egy újfajta karriertervezési módszertant, amellyel minden eddiginél gyorsabban érheted el karriercéljaidat! Végre tisztán láthatod, hogy mi az az értékes tudás, ami kiemel téged az álláspiacon.

akkor gyere és csatlakozz az ingyenes, élő, online előadásomhoz!

POCSÉK MELÓBÓL JÓL FIZETŐ ÁLOMMUNKÁBA

Ha Te is úgy érzed, nem látod a teljes képet, nem látod át a trendeket, csak azt tudod, hogy ami eddig ment, az már valahogy nem működikelveszettnek tűnnek a lehetőségek, vagy épp most keresnél új utat, de fogalmad sincs merre indulj – ez a webinár Neked szól! Végre tisztán láthatod, hogy mi az az értékes tudás, ami kiemel téged az álláspiacon.

akkor gyere és csatlakozz az ingyenes, élő, online előadásomhoz!

Gerilla Mentor Klub | 1094 Budapest, Márton utca 37. | Ügyfélszolgálat: 06-20-779-3373 | ÁSZF  | ANY |
Felnőttképzési tevékenység nyilvántartásba vételi száma: B/2021/000560 |
Felnőttképző engedély száma: E/2022/000028