Egyik ügyfelem azzal keresett meg, hogy közel 20 éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen, és nem érti, miért rekedt meg egy ponton a karrierje.
Lelkiismeretes, odateszi magát a munkában, tanul, fejleszti magát, van benne ambíció, mégsem tud mozdulni semmilyen irányban.
Pénzügyi területen dolgozik, ahonnan néhány éve elkezdett nyitni a technikai állások felé: számlafizetési automatizáció, SAP projektek, adatelemzés…
A céges tech projekteknél mindig önként feltette a kezét, így néhány éve folyamatosan valamilyen projekt viszi el a munkaideje nagy részét. És most indul a legújabb projekt, amibe természetesen már őt is automatikusan bevonják.
A pozíció marad, a fizetés marad, ügyfelem pedig nem érti, hogy miért nincs lehetősége cégen belül továbblépni. Szeretne középvezetővé (L4-es menedzserré) válni, vagy legalább egy elismertebb, több fizetéssel járó szakértői állásba átkerülni IT területen.
Viszonylag gyorsan megfejtettük az elakadása okát, ugyanis ez egy gyakori probléma a szakembereknél. Miről is van szó?
Miért nem tud vezetővé előlépni?
Azért, mert cégnél, ahol dolgozik a Level 4-es vezetői állások már komolyabb menedzseri állások 40-50 fő beosztottal. Ügyfelem úgy akar ebbe a pozícióba bekerülni, hogy semmilyen people management tapasztalata nincsen.
Fog neki sikerülni? Sajnos nem igazán.
Persze vannak olyan menedzseri állások is (az ún. individual contributor pozíciók), ahol úgy kap valaki vezetői státust, hogy nincs egyetlen embere sem. De ehhez fajsúlyos szakértői tudás, a cég számára kiemelten értékes szakértelem szükséges. És ezzel el is jutunk a probléma lényegéhez: Nagyon nem mindegy, miben vagy szakértő!
Miért nem tud más – jelen esetben tech területek felé elindulni?
Azért, mert ügyfelem valójában nem lett tech szakértő.
Papíron „tech-projektekben” vesz részt, a valóságban viszont egy pénzügyi és ügyfélszolgálati szolgáltató központban dolgozik, ahol az IT csak mellékfunkció.
A projektek nem elég mélyek, nincs mögötte erős tudás, nincs meg a szakmai brandértéke. Ez a tudás nem piacképes, más cégnél nem számít relevánsnak.
Tehát a pénzügyi vonalat tulajdonképpen elhagyta – ott nem tud előre lépni.
Technikai területen pedig igazából csak a mostani cégénél képezte magát. Márpedig úgy nem lehet informatikai karriert építeni és erős tech szakértői tudást felszedni, hogy beragadsz egy céghez, aminek nincs erős informatikai funkciója és know how-ja.
Innen nézve teljesen érthető, miért érzi úgy, hogy csak sodródik. Ismerős neked is?
Ha szeretnél előrelépést a cégnél mindig tedd fel magadnak a kérdést: Az én szakterületem mennyire esik egybe a cég profiljával? A munkám mennyire hangsúlyos a cég core tevékenysége vagy a működése szempontjából?
Nem is gondolnád, mennyire fontos kérdés ez a későbbi előmeneteled szempontjából!
Vedd észre a zsákutcákat!
Eszembe jut egy másik ügyfelem példája, aki egy szállítmányozó cégnél volt CSR, azaz társadalmi felelősségvállalási szakértő, és akit egyik napról a másikra elküldtek.
Teljesen meg volt döbbenve a kirúgásán, hiszen mindig nagyon jó értékeléseket kapott a munkájára, a főnöke maximálisan elégedett volt vele. Csakhogy jött egy nehezebb gazdasági időszak, és nyílván kitől váltak meg első körben? Akinek a munkakörét legkevésbé tartották fontosnak a cég működése szempontjából.
A pozíciója egész egyszerűen nem volt üzletileg nélkülözhetetlen.
Lehet, hogy a főnöke fontosnak tartotta és a cég is szeretette volna fontosabbá tenni ezt a munkakört, de adott helyzetben nem tudta.
Ez a rút valóság: a cégek első körben nem azokat küldik el, akik rosszul dolgoznak, hanem azokat, akik nem a core tevékenységéhez kapcsolódnak.
És ez bizony fordítva is igaz: azoknak gyors a pálya, akik a cég számára fontos területeken és munkakörökben dolgoznak.
A karrierelakadások 90%-a nem motivációs, hanem stratégiai hiba!
Amikor benne vagy egy munkakörben, nem mindig könnyű ezt meglátni. De az esetek nagy részében azért nem halad az emberek pályája, mert egy zsákutcában vannak a munkakörükkel. Nem a teljesítmény a gond, nem a szorgalom, hanem a rossz stratégiai pozíció az, ami a legtöbb jó szakembert megrekeszti.
Ha a te szakterületed egy támogató (enabling) funkció a cégnél, akkor ott:
-
nehezebben lépsz előre,
-
limitált a fizetési plafon,
-
nincs karrierút,
-
válságban először téged engednek el.
És bármilyen szorgalmas vagy, ebből nem lesz autópálya.
Szóval ha te is hónapok vagy évek óta toporogsz egy helyben, érdemes utánajárni, vajon jó terepen játszol-e egyáltalán!
- A munkád beletartozik a cég főtevékenységébe?
- Ha nem is a core tevékenység, de kellően fontos a működés szempontjából?
- Fejlődik a terület?
Ha nem, akkor kár reménykedni, ezt a zsákutcát nem fogod tudni semennyi munkával és szorgalommal normális utcává fejleszteni.
Mit lehet ilyenkor tenni?
A megoldás az, hogy vagy cégen belül elkezded átképezni magad más, a cég számára fontos szakterületre.
Vagy ha a meglévő szakterületet meg akarod tartani – mert téged csak az érdekel – akkor egy másik céghez kell átmenni, ahol fontos az adott tevékenység.
Egyet érdemes mindig szem előtt tartani:
Előrelépni csak akkor tudsz, ha olyan területen dolgozol, ami valóban fontos a cégnek!
Szeretnéd tudni, hogyan érhetnél egy gyors előrelépést a karrieredben a meglévő háttereddel? Gyere és csatlakozz az ingyenes, online karriertervező webináromhoz, és egy részletes útmutatót adok a kezedbe a továbblépéshez. Ezt a módszertant alkalmazzuk legsikeresebb ügyfeleimmel, amit most egy előadás alkalmával neked is részletesen bemutatok. Az előadás élő és ingyenes, itt tudsz feliratkozni. ››
Hajrá, sok sikert kívánok a karrieredhez!
🗣️ Személyes tanácsadásra jönnél? Kérj időpontot itt!
📩 Olvasnál tőlem más témában is? Kövess be LinkedInen!