Történelmi fordulat
Az utóbbi hetek egyik legnagyobb üzleti híre a SpaceX tőzsdére lépése volt, két okból is.
A SpaceX Elon Musk rakétavállalkozása. A legtöbb ember legalábbis úgy gondol a SpaceX-re, mint rakétagyártóra.
A befektetők viszont már egészen másként néznek rá.
Elképesztő áron vonult tőzsdére a cég: 1,77 trillió (magyarul billió) dollárra értékelte magát.
Már a 75 milliárd dolláros tőkebevonással is történelmi rekordot döntött. De ezzel az értékeléssel Elon Musk az első billiárdos ember a világon. Az AI pedig hivatalosan is a legígéretesebb befektetés lett.
Ez a rekordmagas értékelés ugyanis már rég nem a veszteséges SpaceX-nek, a Falcon rakétának vagy a Starlinknek szól, hanem egyetlen dolognak: az AI-nak.
Musk az AI-jövőt építette bele a cég stratégiájába: Az xAI integrálásával a SpaceX ugyanis már nem egyszerű űripari vállalatként jelent meg, hanem olyan cégként, amely mesterséges intelligencia-infrastruktúrát akar létrehozni. Az elképzelések között szerepelnek óriási számítási kapacitások, az AI működéséhez szükséges energiaellátás új megoldásai, sőt még az űrben működő adatközpontok is.
Vagyis a világ egyik legértékesebb vállalata nem csökkenti AI-kitettségét. Éppen ellenkezőleg.
Még mélyebben beépíti azt.
Még több pénzt tesz rá.
Még nagyobb tétben játszik.
Gyakorlatilag all-in az AI-ra fogad.
Ez önmagában is fontos üzenet, de még beszédesebb ennél a befektetők reakciója:
A piac gyakorlatilag bármennyit hajlandó megadni az AI-ra
Úgy tűnik, a befektetők bármennyit hajlandók invesztálni olyan cégekbe, amelyek hiteles AI-stratégiát tudnak felmutatni.
Ez pedig jelenleg a legfontosabb válasz az AI-lufi dilemmára.
Mert lehet vitatkozni azon, hogy egy-egy vállalat túl van-e értékelve.
Lehet, hogy néhány AI-startup néhány év múlva már nem is létezik.
Lehet, hogy egyes részvények ára túl magas.
De ettől még maga a technológiai forradalom nem áll meg.
Pontosan ugyanez történt korábban is.
- A dotcom-lufi kipukkadt, de az internet meghódította a világot.
- Rengeteg mobilgyártó eltűnt, de az okostelefonok megváltoztatták az életünket.
- Sokan kételkedtek a felhőszolgáltatásokban, ma pedig szinte minden vállalat ezeket használja.
Az AI esetében is könnyen lehetnek túlzott várakozások. De maga a mesterséges intelligencia megállíthatatlan és át fogja alakítani a gazdaságot, a munkát és az egész életet.
Mit üzen ez nekünk földi halandóknak karrier szempontjából?
Vedd sokkal komolyabban az AI-t a munkádban!
Nem azért, mert holnap mindenkit lecserélnek a munkahelyeken az AI miatt. Hanem azért, mert az AI velünk marad. Az AI a fő irány.
Ha csak múló divat lenne, a világ legnagyobb befektetői nem több százmilliárd dolláros vállalatértéket építenének rá.
Nem véletlen, hogy az AI tudás már most beugró egyre több állásnál. Vagyis az igazi különbséget egyre inkább a technológiai tudásban mérik a szakemberek között.
A kérdés: Te hová akarsz tartozni?
Azok közé, akik megtanulják hatékonyan használni az AI-eszközöket, és nem csak pályán maradnak, de kinyílik számukra az álláspiac? Vagy azok közé, akik továbbra is úgy dolgoznak, mint öt évvel ezelőtt, és egyre kevesebb lehetőség közül válogathatnak?
Ne aggódj, mert most még időben vagy!
A legtöbben nemhogy nem követik az AI híreket, de még mindig homokba dugják a fejüket. És pontosan ez az a pillanat, amikor a legnagyobb előnyt lehet megszerezni. Nem akkor, amikor már mindenki használja az AI-t. Hanem most, amikor még igazi karrier-különbséget jelent.
Szeretnéd pontosan látni, hogyan alakítja át az AI a munkaerőpiacot, mely szakmák erősödnek meg, és pontosan milyen AI-tudás lesz értékes a következő években? Gyere és regisztrálj a Karrier Hack ingyenes, online előadásomra! ›› A webináron megmutatom, hogyan tudsz nem elszenvedője, hanem nyertese lenni az álláspiacon zajló brutális változásoknak.












