Tanácsadásokon van egy kérdés, amit rendszeresen felteszek: „Mi az a 2–3 eredmény, amit életed szakmai sikerének tartasz?” Döbbenet, de tízből kilenc ember nem tud válaszolni. Nem azért, mert nem lenne mit mondania. Hanem mert észre sem veszi a saját értékeit…
Három kamaszodó fiam van, és rengeteg szakember hátterére látok rá. Mostanában különösen is foglalkoztat a kérdés: mikor kell szülőként egy nagyot hátralépni? Elképesztően sokszor látom ugyanazt a káros mintát: a szülő jót akar, a végtelenségig próbálja egyengetni a (felnőtt) gyereke útját – megmondja, melyik egyetemre menjen, segít állást szerezni, esetleg lebeszéli váltásokról. A szándék érthető, a következmény viszont karriergyilkos.
Sokat beszélünk arról, hogy a nők hátrányosabb helyzetben vannak a munkaerőpiacon. Nem egyszerű egy Gyes utáni visszatérés, mások az erőviszonyok, és talán az is igaz, hogy sok szakterületen még mindig inkább a férfiaknak lejt a pálya, de van egy rossz hírem, uraim: LEMARADUNK!
Képzeld el, hogy meglátsz egy álláshirdetést álmaid állásával. Tudod, hogy alkalmas vagy a pozícióra, pont neked való a cég is, a munka is, régóta keresel ilyet. Igen ám, de hiányzik egy-két készség, tudás, amit a kiírásban a jelentkezőktől várnak. Mit csinálsz? Félre dobod szomorúan, vagy felvértezed magad? Ebben a cikkben két valós sztorin keresztül szeretném megmutatni neked, hogy milyen óriási a különbség, ha pozitív, vagy ha negatív beállítódással állsz neki az álláskeresésnek.
Nagyon sok kliensem, aki szeretne váltani vagy a szakmájában előrelépni, rendre azt a problémát hozza fel, hogy igazából azt se tudja, mihez ért, miben jó, mi az a terület, ami igazán neki való?! Meglepően sok szakember bizonytalan a saját értékét illetően.