Van néhány gyakori kérdés, amit karrier-tanácsadóként az álláskeresőktől kapok. Ezek közül az egyik a sűrű váltás esete. Ha volt néhány balul sikerült váltásod, 1-2 éves vagy még rövidebb munkaviszonyok, máris jön a dilemma, hogy hogyan írd bele az önéletrajzodba? Mit vallj be az állásinterjún? Mi a teendő, hogy megbízható szakember benyomását keltsd, és ne tartsanak job hoppernek?
Unod a munkád? Már vasárnap este összeszorul a gyomrod, ha arra gondolsz, hogy másnap hétfő. Nem szereted, amit csinálsz, nem látod benne a fejlődési lehetőséget, talán a fizetéseddel sem vagy elégedett, mégsem mondasz fel, mert nincs meg az új irány? Ezt bizony úgy hívják, hogy „álláskeresői horgonycsapda”. Mutatom, miért alakul ki, és hogyan törhetsz ki belőle.
Ha azt mondom, havi egymillió forint feletti fizetés, szerinted mi kell hozzá? Vezetői pozíció? Sok év tapasztalat? Rengeteg túlóra és minimum egy 50 fős csapat irányítása? Szó sincs róla! Ma már egyáltalán nem csak a vezetői karrier a boldogulás egyetlen útja.
Te is attól félsz, hogy megtudja a főnököd, hogy váltani akarsz? Mi lesz, ha referenciát kér a cég, ahová jelentkezel? Ne adj Isten felhívja a mostani vezetődet? Kész rémálom, nem igaz?
Pedig nem ez a rémálom, hanem az, amikor beragadsz egy olyan állásba, ahol boldogtalan vagy és még csak meg sem becsülnek…
Hallottál már a mesterséges gyémántról? A gazdasági sajtóban évek óta téma, hogy ma már laboratóriumban is elő lehet állítani gyémántot. Méghozzá nem valami gagyi utánzatot, hanem pontosan olyat, mint az eredeti.
Mikor találkoztál utoljára valakivel csak úgy, egy kávéra? Mikor hívtál fel egy régi barátot vagy volt kollégát? Mikor mentél el utoljára egy olyan eseményre, ahol új emberekkel ismerkedhettél meg? Lehet, hogy most azt gondolod: ennek mi köze van a karrieremhez? Sokkal több, mint hinnéd.
Mindenki azt hiszi, hogy vele nem fog megtörténni. Amíg meg nem történik. Dolgozol, teljesítesz, túlórázol, tanulsz, hozod az eredményeket. Aztán egy nap elindulnak az elbocsátások.
Nem feltétlenül azért, mert bárki rosszul dolgozott, hanem mert a helyzet megváltozott, és a cég kénytelen átalakítani a működését. És ilyenkor egyik napról a másikra teljesen más lesz a valóság, mint amit addig biztosnak hittél.
USA-ban élő ismerőseim szokták mosolyogva mesélni, hogy akármilyen állásra jelentkeztek eddig az Államokban, még soha senki kért tőlük diplomát, se semmiféle szakmai végzettséget igazoló papírt. Ha megvan a gyakorlat és a kellő magabiztosság, másnap már lehet is kezdeni, és nem konyhai kisegítő állásokban, hanem a jól fizető, felhőkarcolós, irodai pozíciókban is. Ettől a bizalomtól, és a full optimista szemlélettől talán még messze járunk, de könyörgöm, legalább az álláskeresésben kezdjünk már el a hiányaink helyett az erősségeinkre fókuszálni!
Reggel az egyik kezeddel uzsonnát csomagolsz, a másikkal füzeteket pakolsz az iskolatáskába. Miközben a kávéd gőzölög, fél szemmel az álláshirdetéseket böngészed, és a fejedben újra és újra ugyanaz a kérdés zakatol: „Vajon mi lesz velem?”
Már nem ugyanaz az ember vagy, aki egykor kilépett az iroda ajtaján. A szíved visszahúz a munka világába, de nem feltétlenül a régi mókuskerékbe vagy a merev, napi 8 órás keretek közé. Szeretnél újra jelen lenni, alkotni és egy közösség hasznos tagjává válni. Mert nem „csak” anya vagy: vágysz a szakmai kiteljesedésre, vagy egyszerűen csak szükségetek van a biztonságot adó második keresetre.
Sok ember fél a mesterséges intelligenciától, mert picit megfoghatatlan az egész. Most akkor gondolkodik, vagy csak egy szoftver? Segít, vagy elveszi a munkád? Ez az egész AI-misztérium sajnos elviszi a fókuszt a lényegről: arról, hogy az AI nem más, mint egy szuperszámítógép. A technológiai fejlődés következő állomása, ami már nem csak a jövő az álláspiacon, hanem a jelen, ami minden eddiginél gyorsabb fokozatra kapcsolja a szakmákat. Te lépést tartasz vele?